Édes, drága Nellusom!
A totális csődből küldöm soraimat, már nem büszkén, de szarul.
Az üzletből kiszálltam, jókora adóssággal, jelenleg mint állástalan tengetem napjaim.
Marhára várom a lehetőséget, hogy valahol dolgozhassak,
de hajlott koromra való tekintettel ez nem megy könnyen.
Kilátásaim bántóan kicsinyek, terheim elég nagyok.
Fárasztó, kitartó 27 évnyi kemény munkával elértem, hogy eladósodjak, rosszabbul érezzem magam mint 20 éve, miközben az eltelt idő alatt magamat sok mindentől megfosztottam, a jövő szebb igéretének reményében.
Be kell látnom : nem jött be.
A felismerés fájdalmas, megrázó és kínos.
De itt nekünk "nagyjaink" továbbra is csak azt magyarázzák, hogy még egy kicsit összébb kell húzni magunkat, aztán nemsokára jobb lesz. /vajon kinek?/
Már úgy érzem nincs több időm összehúzni magam.
Már annyira összehúztam magam, hogy nem is látszom.
/ A magam szemében végképp nem. /
Egyetlen örömöm volt az utóbbi 4 hónapban, hogy a nyolc éve ki nem vett szabadságaimat elkezdtem letölteni.
Azt nem mondhatnám, hogy most a megtakarításaimból élek, mert az nincs, nem is volt, csak mint annyi más, jövőbeni lehetőségként merült fel.
Hát csillogó szemmel, vidáman, tapasztalatokkal /mással nem / gazdagabban csókoltatlak :
NETUDDKI
